#Orbán Viktor

Orbán további harcot és küzdelmet ígért a középosztály védelmében
 

Orbán további harcot és küzdelmet ígért a középosztály védelmében

A harc és a küzdelem folytatását ígérte a miniszterelnök a 14. évértékelő beszédében. Orbán Viktor szerint kormánya a megbékélést és a kiegyezést azokkal vállalja, akik partnerek az ország újjáépítésében, de szerinte a Fidesztől balra és jobbra állókkal a szemléletmódjuk és módszereik miatt nehéz egyezkedni, ahogy az Európai Unióban is vannak, akik a 2010-ben választott útról akarják letéríteni az országot. A miniszterelnök-pártelnök azt mondta, politikája a középosztály megerősítését célozza, és az egyik fő kérdés az, hogyan lehet elérni, hogy az ország irányítása a középosztály kezében maradjon.

hvg.hu hvg.hu


Orbán kocsonyáját kifőzte, most besűrítené
 

Orbán kocsonyáját kifőzte, most besűrítené

Rendszere konszolidációjáról beszél mostanában a Fidesz. Ígéri, ami esetleg eddig nem tűnt mindenkinek demokratikusnak vagy jogállaminak, idéntől látszatában is az lesz. Csakhogy nem politikai fordulatról van szó, hanem a fideszes centrum leereszkedő gesztusáról.

Zádori Zsolt Zádori Zsolt

Orbán Egerben: puccskísérlet zajlott ellenem, a CNN is benne volt
 

Orbán Egerben: puccskísérlet zajlott ellenem, a CNN is benne volt

Puccskísérlet zajlott ellenem három fronton, amiben benne volt a CNN és néhány magyar, valamint külföldi diplomata is – többek között erről beszélt Orbán Viktor a Fidesz frakcióülésén vitaindító beszédében. Az ülésen éles vita alakult ki a BKV-ról, a kormányfő szerint "régi struktúrákra nem adunk pénzt". A kormányfő szerint 15 százalékot vesztett a Fidesz a szavazótáborából, de szerinte ez visszahozható, már csak azért is, mert nincs erős ellenzék.

M. László Ferenc M. László Ferenc

VV: öklünket rázva csúszunk lefelé
 

VV: öklünket rázva csúszunk lefelé

A következő két év gazdaságpolitikája determinálva van: nincs sem jó terv, sem pénz, sem végrehajtási képesség. Ugyanúgy lefelé tartunk a lejtőn, mint eddig, csak most közben rázzuk az öklünket is - írja a Véleményvezér csütörtöki posztjában.

hvg.hu hvg.hu

Galéria: így fogadták Orbánt Egerben
 

Galéria: így fogadták Orbánt Egerben

Megérkezett a kormány és a Fidesz-frakció három napos kihelyezett ülésére Egerbe Orbán Viktor – jelentette a helyszínről tudósítónk. A szálloda előtt, ahol a zárt ülést tartják, kisebb csoport fogadta a kormányfőt. A Fidesz-frakció istentisztelettel nyitotta az eseményt. Galériánk a helyszínről.

hvg.hu hvg.hu

Felfokozott hangulatú idős emberek várták Orbánt Egerben
 

Felfokozott hangulatú idős emberek várták Orbánt Egerben

Megérkezett a kormány és a Fidesz-frakció három napos kihelyezett ülésére Egerbe Orbán Viktor – jelentette a helyszínről tudósítónk. A szálloda előtt, ahol a zárt ülést tartják, kisebb csoport fogadta a kormányfőt. A Fidesz-frakció istentisztelettel nyitotta az eseményt.

hvg.hu hvg.hu

Orbán a polgár és plebsz után most a középosztályra talált rá
 

Orbán a polgár és plebsz után most a középosztályra talált rá

Évértékelőjében Orbán Viktor azt mondta, politikája a középosztály megerősítését célozza, és az egyik fő kérdés az, hogyan lehet elérni, hogy az ország irányítása a középosztály kezében maradjon. A hvg.hu által megkérdezett szociológusok szerint a középosztály fogalma nehezen írható körül, és magába foglalja azokat a csoportokat is, amelyek a baloldalt támogatják.

Kapcsándi Dóra Kapcsándi Dóra


Kiderült, Orbán mit tett az egyik és a másik dobozba Barrosónak
 

Kiderült, Orbán mit tett az egyik és a másik dobozba Barrosónak

Több ponton is meghátrál a magyar kormány az Európai Bizottság kifogásai elől. A kötelezettségszegési eljárás felfüggesztése érdekében módosítják a bírók nyugdíjkorhatárát csökkentő törvényt és megerősítik az adatvédelmi hivatal elnökének függetlenségét. Ám még így is több tisztázatlan kérdés marad, ami a Brüsszel és a magyar kormány közti vita folytatását vetíti előre.

hvg.hu hvg.hu

Egri Fidesz-dzsembori: osztozkodás, Erste-turbulencia és éles bérharc
 

Egri Fidesz-dzsembori: osztozkodás, Erste-turbulencia és éles bérharc

Marad-e a konfliktusos politika, vagy konszolidációra készüljön a Fidesz? Erről a kérdésről dönthet a két kormánypárt a háromnapos egri frakcióülésén, ahol a képviselők a miniszterelnöktől várják az új irány kijelölését. A hvg.hu által megkeresett kormánypárti politikusok kemény vitára számítanak, mert sokuk elégedetlen az egyetemi keretszámokkal, félti a parlamenti fizetését, a polgármesterek pedig tudni akarják, mi lesz az államosított iskoláikkal és kórházaikkal.

M. László Ferenc M. László Ferenc

Tegnap még Orbán bezzegcége volt a Nokia
 

Tegnap még Orbán bezzegcége volt a Nokia

Orbán Viktor keddi évértékelőjében a Nokiát még azon cégek között említette, akik "magyar emberekkel magyar értékeket teremtenek", ezért meg kell őket tartani. A cég ehhez képest egy nappal később bejelentette: 2300 dolgozót elbocsát.

hvg.hu hvg.hu



Mennyire hihető Orbán beszéde?
 

Mennyire hihető Orbán beszéde?

Orbán célja az erős középosztály, de segíti-e ezt a középosztálynak munkát adó multik különadója és a bankrendszer gyengítésével a magyar kkv-k hitelhez jutásának nehezítése és a manyup-einstand - teszi fel a kérdést a Véleményvezér blog.

hvg.hu hvg.hu

Fukuyama a hvg.hu-nak: ne forduljon Magyarország autoriter irányba
 

Fukuyama a hvg.hu-nak: ne forduljon Magyarország autoriter irányba

Senki nem akarja az Európai Unióban, hogy Magyarország autoriter irányba forduljon, ezért érik sorozatos nemzetközi kritikák Magyarországot. Márpedig jelenleg a Fidesz visszaél a választói felhatalmazásával – mondta a hvg.hu-nak adott, emailben készült interjújában Francis Fukuyama. Az amerikai Stanford Egyetem filozófusprofesszora szerint egy republikánus kormány sem lenne elnézőbb az Orbán-kabinet intézkedéseivel szemben.

Kósa András - M. László Ferenc Kósa András - M. László Ferenc


Fotó: Orbán is szerepel Slotáék plakátján
 

Fotó: Orbán is szerepel Slotáék plakátján

Orbán Viktor karikatúrája is szerepel a szélsőséges Szlovák Nemzeti Párt (SNS) egyik új hirdetésében, amely szerint süllyed a magyar miniszterelnök hajója. A plakáton a magyarellenes kirohanásairól ismert Ján Slota pártelnök portréja is helyet kapott.

hvg.hu hvg.hu


Orbán évértékelője: 10 állítás, amitől felszisszentek a hallgatók
 

Orbán évértékelője: 10 állítás, amitől felszisszentek a hallgatók

Elmaradt a nagy bejelentés, ugyanakkor a harc és a küzdelem folytatását ígérte Orbán Viktor évértékelőjében. A miniszterelnök szerint kormánya a megbékélést és a kiegyezést azokkal vállalja, akik partnerek az ország újjáépítésében. Akik a beszédet hallgatták, mégis többször felszisszenhettek a kormányfő szavain.

hvg.hu hvg.hu